2011. március 10., csütörtök

Két érdekes – általam korábban nem ismert - hely Budán

   Budapestnek sok eldugott érdekes épülete, helye van, melyeket csak a környéken lakók ismernek, vagy olyan egyének, akik eltévednek az útvesztőben és a sors játéka arrafelé is elvezérli lépteiket. Na, én ez utóbbi vagyok a most következő két helyszín kapcsán.

   Napraforgó utcai lakótelep a Pasaréten. Az 1930-as évek elején építették az Ördög-árok patak partján. Az egész telep bauhaus stílusban épült – eléggé elüt a környező utcák épületeitől. Annak ellenére, hogy igen sűrűn beépített, nagyon emberközeli benyomást kelt. A lakótelep közepén apró tér van padokkal, és egy kis emlékművel, mely megemlékezik a telep építéséről.
   Nem messze e teleptől, a Pasaréti úton (majdnem ott, ahol a Napraforgó utca beletorkollik) pedig egy kerítés látható, melyet különböző gyári jelzésekkel ellátott régi, bontott téglák díszítenek – erre is érdemes egy pillantást vetni.

   Szent Család Plébánia Zugligeten (a Szarvas Gábor utcában). Elképesztően impozáns neoromán stílusú templom ott, ahol egyébként nem is várná egy ilyen templom megjelenését az ember – legalábbis én nem vártam. A XX. század elején – kb. az első világháború alatt – építették. A templomot övező épületek a Máltai Szeretetszolgálathoz tartoznak – emléktábla is hirdeti, hogy annak idején az NDK-s menekülteknek itt volt az egyik befogadó tábora. Valószínűleg ennek az emlékére állították fel az egyik udvarban a berlini fal egy kis darabkáját – mintegy mementóként.

   Amúgy érdemes „eltévedni” a környéken, mert annyira más mint a belváros, mintha egy teljesen idegen településre kerülnénk. Folyamatos meglepetések érhetik az embert, pl. a Kuruclesi út elején egy elképesztően szép (emeletes faragott fatornácos) lakóház magasodik a lejtő oldalában, kár, hogy a garázssor ront némileg az összképen, de még így is bemutatásra érdemes látványosság lehetne.

2 megjegyzés:

  1. :) na ezekről én sem hallottam még, pedig én szeretek csak úgy eltévedni, mert sok-sok érdekeset talál az ember ilyenkor!
    Lehet, hogy ezt meg is nézem majd, ha legközelebb otthon barangolok! Köszi az információt!

    VálaszTörlés
  2. A tempom útba esik a Libegő felé.

    VálaszTörlés